Klió 2000/3.

9. évfolyam

Középkor

Avar kori temetõ Szekszárdon

A Monumenta Avarorum Archaeologica sorozatból már a második publikációt ismertetjük a Klió hasábjain. Maga ez az újonnan megindult sorozat részben párhuzamosan halad az Avar Corpus füzetek sorozatával, részben pótolja az ott napvilágot nem látó dolgozatok megjelentetését (a Klióban egyébként az ott megjelent egyik kötetrõl, Török Gyula munkájáról is írtunk már). Lassan-lassan elõttünk áll az avar kor régészeti forrásbázisának jelentõs része, már ami a teljesen, vagy majdnem teljesen feltárt temetõket illeti. Közben készül és befejezés elõtt áll Szentpéteri József szerkesztésében a teljességre törekvõ avar temetõlelõhely katalógusa is. Ezeknek a munkálatoknak a történeti jelentõsége valóban óriási, mert nélkülük sem az avar kor megértése, sem például a kettõs honfoglalás hipotézisének a vizsgálata nem képzelhetõ el.

Rosner Gyula szekszárdi régész kötetében az általa feltárt egyik temetõrõl kapunk képet, amit természetesen akkor tudunk majd végleg értékelni, ha a szerzõ lehetõséget kap a temetõvel egyidõs falu feltárásának publikációjára. Sajnos a publikációból kimaradt – és ez már sorozatos jelenség! – az embertani anyag közlése és vizsgálati eredménye. Mint már régebben is jeleztük, a lemaradást sürgõsen pótolni kellene, mivel enélkül nem képzelhetõ el az etnikai kérdések valós felvetése és megválaszolása sem. A kérdés, illetve az elõrelépés antropológus szakemberek nagyobb létszámú képzésével és szakmai kutatóhelyek fejlesztésével oldható csak meg.

A kötetben 788 sír leírását olvashatjuk, melyeket az 1975-ben (negyed századdal ezelõtt!) zárult feltárással hoztak napvilágra középiskolás diákok aktív részvételével (!), két esztendõ leforgása alatt. A temetõvel egykorú falu feltárása viszont tíz évig tartott. A temetõfeltárás teljesnek tekinthetõ, egyetlen falu egységes – nagycsaládokra osztott – társadalmának az emléke, amely a sírbolygatások által kevésbé károsodott, tehát forrásértéke igen jelentõs.

Az egységre utal az igen csekély számú, mindössze hét, a többiekkel ellentétesen tájolt csontváz is. A keletrõl, Ázsia felõl ideérkezett népességhez helyben maradt longobárd néptöredék (egyes családok) csatlakozhatott (155. old.). A kétségtelenül keleti eredetû, ide temetkezett népesség közép-ázsiai gyökereit a szerzõ – amint azt már egyes korábbi dolgozataiban is kifejtette – a mai Üzbegisztán, illetve Tádzsikisztán területén véli felfedezni (152. old., az 1972. évi munkájára utalva), elsõsorban a kerámialeletek alapján. Ebben a törekvésében egyes magyar régészek részérõl (pl. Garam Éva) egyetértésre talált. A magunk részérõl a kerámiára támaszkodó állásfoglalást még nem tudjuk elfogadni (v. ö. Erdélyi I. Centralnaja Azija v kusanszkuju epohu. Moszkva, 1975. kötetben megjelent cikkünket, annak 159–171. oldalán). Kétségtelenül igaza lehet viszont a szerzõnek abban, hogy a falu lakosai zömmel fazekasok lehettek. A sírokban fellelt edényanyag és annak vizsgálata, a még nem közölt faluásatás leleteivel szoros kapcsolatot mutat. Utalás történik arra is, hogy ezt a fazekastevékenységet máshol talált, de Szekszárd mellett készült edények révén a környék lakói is hasznosították.

A temetõben több figyelemre méltó jelenség található. Ezek közé tartozik a kéttucatnyi, különféle típusú lovassír, melyek száma vajmi csekély a temetõ összes sírjának számához képest. Van szimbolikus sír is, ami az idegenben elhalt vagy eltûnt személyeket jelzi. Különösen érdekesek a kecskemaszkként felfogható maradványjelenségek, fõként ha arra gondolunk, hogy a Balkánról éppen Szekszárd vidékére a török korban bekerült néprészek révén a busójárásban még ma is láthatunk hasonló állatmaszkokat.

A temetõt és a vele kapcsolatos falut, Rosner Gyula a VI. század végétõl indítja. Az ún. griffes-indás emlékcsoportnak a temetõben talált leletei alapján kétségtelen, hogy a temetõ a VIII. században használatban volt még, sõt annak legalább a második felében (113. old.), ha nem a végén maradt abba itt a temetkezés.

Bizonyos edénytípusok alapján a szerzõ megengedhetõnek tartja azt is, hogy csak a VIII–IX. század fordulóján hagyták el használói a temetõt (121. old.). A ritkább fegyveres sírok, a jól keltezhetõ leletek, és általában az elemzésbe felvett tárgytípusok helyzetét jól kezelhetõ térkép-sémák segítik, amelyek mutatják a különbözõ lakossági csoportok elhelyezkedését, és utalnak egyes személyek kiemelkedõ társadalmi helyzetére is.

 

Rosner Gyula: Das awarenzeitliche Gräberfeld in Szekszárd–Bogyiszlói Strasse (A Szekszárd–Bogyiszlói utcai avarkori temetõ). Monumenta Avarorum Archaeologica Vol. 3. Budapest, 1999. 247 old., 37 kép és 81 tábla.

Erdélyi István

HonlaP

Tartalomjegyzék 2000/3.